Ez a történet egy kitalált, de nagyon is életszerű anyáé, nevezzük Rékának, aki egy átlagos keddi délutánon a játszótér kapujában állt, miközben a két és fél éves kisfia, Marci, teljes hosszában elterülve feküdt a kövezeten, és úgy üvöltött, mintha a világ legmélyebb igazságtalansága érte volna. Ha most magadra ismersz, akkor valószínűleg nálatok is megérkezett a dackorszak, és talán jólesik majd olvasni, hogy nem vagy egyedül, és hogy ebből a délutánból Réka számára végül valami fontos kezdődött el.
Amikor berobban a dackorszak: a kéthetes mélypont
Marci addig könnyű gyerek volt, legalábbis Réka így mesélte mindenkinek, aztán a második születésnapja után néhány héttel mintha valaki átkapcsolt volna benne egy kapcsolót. Reggel nem az a póló kellett, amit Réka odakészített, hanem a koszos, aztán mégsem az, hanem semmilyen.
A reggeli kakaó rossz bögrében volt, a banán ketté lett törve, és ezt a tragédiát semmilyen ragasztó, könyörgés vagy új banán nem tudta helyrehozni. A bölcsődei öltözőben Marci üvöltve rángatta le magáról a cipőt, miközben a többi szülő udvariasan elnézett, Réka pedig érezte, ahogy a nyakától felfelé kúszik a forróság, az a keverék, amiben szégyen van, tehetetlenség és valami nagyon mély fáradtság.
A legrosszabb nem is a hiszti volt, hanem ami utána jött, esténként, amikor Marci már aludt, és Réka ült a konyhában a kihűlt tea fölött, és azt kérdezte magától, hogy mit rontott el.
- Túl engedékeny volt?
- Túl szigorú?
- Túl sokat volt a telefonján?
- Visszament dolgozni, és ezért van az egész?
A fejében egymásnak adták a kilincset a vádak, és mindegyik nála kötött ki.
Egy mondat, ami mindent megfordított
A fordulat nem volt látványos, ahogy az igazi fordulatok ritkán azok. Réka egy délelőtt a védőnőnek mesélte el zavartan, már-már bocsánatkérően a kövezetes jelenetet, mire a védőnő mosolyogva annyit mondott: ez nem ellened szól, hanem érte történik, most születik az akarata.
Réka először nem is értette, aztán otthon, este, a kihűlt tea fölött egyszer csak összeállt a kép. Marci nem elromlott, hanem fejlődik. Az a rengeteg nem, a földhöz vágott banán, a lerángatott cipő mind ugyanannak a dolognak a hangja: egy kis ember most fedezi fel, hogy ő külön valaki, akinek saját akarata van, csak még nincs hozzá se szókincse, se fékje.
És volt ennek a mondatnak egy másik oldala is, ami talán még többet adott: ha a dac nem Réka kudarca, akkor nem is kell tovább a vádlottak padján ülnie. Nem rontott el semmit. Egyszerűen csak elfáradt egy tényleg fárasztó szakaszban, és ez két nagyon különböző dolog.
A védőnő még valamit hozzátett, amibe Réka aztán sokszor kapaszkodott: az lenne furcsa, ha egy kétéves soha nem mondana ellent, mert az akarat megszületése nem hiba a gyerekben, hanem a fejlődés egyik legfontosabb állomása, és a feladat nem az, hogy letörjük, hanem hogy biztonságos mederben tartsuk, amíg a kicsi lassan megtanul bánni vele.
A dackorszak kezelése nálunk: mit csinált Réka másképp?
Réka nem változott meg egyik napról a másikra, és Marci sem, de néhány dolog apránként elkezdett másképp menni, és fél év távlatából visszanézve ezek voltak a legfontosabbak.
- Először magán igazított, nem a gyereken. Amikor jött a vihar, Réka megtanult egy lassú levegőt venni, mielőtt megszólalt, és magában elismételte: ez most nem ellenem szól. Nem mindig sikerült, de egyre többször, és már ez is megváltoztatta a hisztik lefutását, mert Marci egy nyugodtabb anyához hamarabb talált vissza.
- Leguggolt és ott maradt. A kövezetes jeleneteknél már nem rángatta fel Marcit, és nem is sétált el, hanem leguggolt mellé, és csendben várt, néha csak annyit mondva, hogy itt vagyok, nagyon mérges vagy, tudom. A vihar így nem lett rövidebb azonnal, de a vége más lett: Marci a düh után egyre gyakrabban mászott az ölébe sírni, ahelyett hogy újabb körre pörgött volna fel.
- Kevesebb csatát vállalt, de azokat végigvitte. A koszos pulóver mehetett a bölcsibe, a vacsora előtti csoki viszont nem, és ez a néhány biztos pont furcsa módon mindkettejüket megnyugtatta. Réka rájött, hogy Marcinak nem száz szabály kell, hanem három-négy olyan, ami tényleg mindig ugyanúgy van.
- Előre szólt a váltások előtt. Indulás előtt öt perccel már mondta, hogy mindjárt megyünk, még kétszer csúszdázunk, és bár ez sem volt csodaszer, a játszótéri jelenetek lassan ritkultak, mert Marcit már nem érte villámcsapásként a hazaindulás. Ha nálatok hamarosan az ovikezdés lesz a következő nagy váltás, hasonló, kiszámítható kapaszkodót adhatnak a Lélekmorzsák az ovis napokra kártyái.
- Esténként visszaadta magának a napot. Lefekvés után tíz percet Réka magára szánt, néha csak egy zuhanyra, néha arra, hogy felhívja a barátnőjét, és kimondja hangosan, hogy ma nehéz volt. Kiderült, hogy a kimondott nehéz sokkal könnyebb, mint a lenyelt.
Ami a hisztik között történt: a kapcsolat újraépítése
Persze voltak visszaesések is, és ezekről Réka ugyanolyan őszintén mesél, mint a sikerekről. Volt egy este, amikor a harmadik kiborulás után ő maga is felemelte a hangját, sokkal hangosabban, mint szerette volna, és Marci ijedt arca még órákkal később is ott volt előtte.
A régi Réka ezen az estén megint a vádlottak padján ült volna, az új viszont mást csinált: visszament a kisfiához, leguggolt hozzá, és azt mondta, hogy anya is nagyon mérges lett, sajnálom, hogy kiabáltam, szeretlek. Marci hozzábújt, és Réka akkor értette meg, hogy nem a hibátlan anya adja a biztonságot, hanem az, aki a hibák után vissza tud találni a gyerekéhez.
Azóta ez lett a házirendjük egyik csendes szabálya: nagy érzelmek után mindig van visszaút, neki is, Marcinak is.
A legnagyobb felfedezés azonban nem a rohamokról szólt, hanem arról, ami közöttük van. Réka észrevette, hogy azokon a napokon, amikor délután volt tíz-tizenöt perc igazi, osztatlan figyelem, amikor csak ők ketten építettek tornyot vagy néztek katicát az ablakpárkányon, Marci este sokkal könnyebben engedte el a napot. Mintha a kisfiának lett volna egy láthatatlan tankja, amit ha sikerült feltölteni figyelemmel, akkor kevesebb üzemanyag maradt a hisztikhez.
Ebből nőtt ki a közös esti szokásuk is. Réka egy anya-gyerek megerősítő kártyacsomagot kezdett el használni, a Pozitív Cseppek Anya+gyerek csomagját, amiben neki és Marcinak is jutott egy-egy kártya, és vacsora után mindketten húztak egyet.
Marci eleinte csak a húzás rituáléját szerette, aztán lassan elkezdte ismételgetni a mondatokat, és egy este, egy különösen viharos délután után, ő maga mondta ki a magáét: akkor is szerethető vagyok, amikor mérges vagyok. Réka akkor a konyhapultnak dőlve csendben elsírta magát, de ez már egy másik fajta sírás volt, mint a kihűlt teás estéken.
Mit üzen Réka annak az anyának, aki most áll a játszótér kapujában?
Ha most vagy benne a sűrűjében, Réka története talán nem ad kész receptet, mert olyan nincs is, de néhány dolgot szeretnénk a kezedbe adni belőle, egyfajta emlékeztetőként a nehezebb napokra.
- A dackorszak nem a te kudarcod, és nem a gyereked rosszasága. Ez egy fejlődési szakasz, amiben az akarat születik, és az, hogy nehéz, nem azt jelenti, hogy rosszul csinálod.
- A hiszti alatt a jelenléted többet ér, mint a szavaid. Guggolj le, maradj ott, és a magyarázatot hagyd későbbre, amikor már mindketten nyugodtak vagytok.
- Kevés határ legyen, de az biztos. Néhány fontos dologban maradj következetes, a többiben engedd el a harcot, mert nem minden csatát kell megvívni.
- Töltsd a tankot a jó időben. Napi tíz perc osztatlan figyelem többet tesz a hisztik ellen, mint bármilyen módszer a hiszti közben.
- Rólad sem szabad megfeledkezni. Pihenj, amikor lehet, kérj segítséget, és ha úgy érzed, hogy hetek óta csak merülsz, beszélj a védőnővel vagy egy szakemberrel, mert ez nem gyengeség, hanem gondoskodás, magadról és rajtad keresztül a gyerekedről is. Egy napi mondatnyi figyelem magadnak, például egy női önbizalom kártyacsomag formájában, ebben is csendes kapaszkodó lehet.
És ha szeretnél egy kis közös kapaszkodót az estéitekhez, ahogy Rékáéknak is lett, nézd meg az Anya+gyerek csomagot (Önbizalom), amiben anyának és gyereknek is jut napi egy megerősítő mondat. Ha kipróbálnád, a CSEPP10 kóddal 10% kedvezményt kapsz.
