A nárcizmus mára hétköznapi szóvá vált: használjuk a túl sok szelfit posztoló ismerősre, a nehéz főnökre és a fárasztó rokonra is, miközben a kutatók ennél jóval árnyaltabban látják a kérdést. Ebben a cikkben azt nézzük meg, mit mondanak a nárcizmusról a pszichológia ismert szakemberei és a valódi kutatások, és hogy ezekből a tudományos eredményekből mit tudsz hasznosítani a saját kapcsolataidban, anélkül hogy bárkit címkéznünk kellene.
A nárcizmus nem kapcsoló, hanem spektrum
Az egyik legtöbbet hivatkozott szerző ebben a témában Craig Malkin amerikai klinikai pszichológus, a Rethinking Narcissism (magyarul nagyjából: Gondoljuk újra a nárcizmust) című, 2015-ben megjelent könyv szerzője. Malkin legfontosabb üzenete az, hogy a nárcizmus nem olyan, mint egy kapcsoló, amely vagy be van kapcsolva, vagy nincs, hanem egy spektrum, amelyen mindannyian elhelyezkedünk valahol, és életünk során el is mozdulhatunk rajta.
A spektrum közepén Malkin szerint az egészséges önértékelés áll: az a képesség, hogy időnként különlegesnek érezzük magunkat, merünk álmodni, ki tudunk állni magunkért, és közben másokra is figyelünk. A kutató szerint ez a mérsékelt, egészséges nárcizmus kifejezetten hasznos, mert önbizalommal, derűlátással és jobb kapcsolódási képességgel jár együtt.
A spektrum egyik szélén az áll, akinél az önérdek, a csodálat iránti folyamatos igény és az empátia tartós hiánya már komolyan rombolja a kapcsolatokat, a legszélső pontján pedig a nárcisztikus személyiségzavar, amely ritka, súlyos és kizárólag szakember, pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus által diagnosztizálható állapot. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a hétköznapi beszédben a nárcisztikus címke sokszor olyan emberekre is rákerül, akik valójában csak a spektrum erősebb, de nem kóros tartományában mozognak.
Malkin munkájának van egy kevésbé ismert, és sok nő számára nagyon fontos része is: a spektrum másik végpontja. Ő ehoizmusnak nevezi azt a mintázatot, amikor valaki szinte sosem engedi meg magának, hogy különlegesnek érezze magát, fél, hogy terhére van másoknak, ezért a saját igényeit szinte teljesen elhallgatja.
Malkin megfigyelése szerint az ilyen, magukat háttérbe szorító emberek vonzzák be a legkönnyebben az erősen nárcisztikus barátokat és partnereket, hiszen ők azok, akik hosszú ideig, panasz nélkül adják azt a figyelmet, amire a másiknak szüksége van. Ha tehát úgy érzed, hogy az életedben sorra jelennek meg a rólad megfeledkező, magukkal elfoglalt emberek, érdemes lehet nemcsak rájuk nézni, hanem arra is, hogy te magad hol állsz ezen a spektrumon, és mennyire engeded meg magadnak, hogy a te szükségleteid is helyet kapjanak.
Mit mutatnak a kutatások a nárcizmus terjedéséről?
A témakör másik megkerülhetetlen munkája Jean Twenge és W. Keith Campbell amerikai pszichológiaprofesszorok 2009-es könyve, a The Narcissism Epidemic (A nárcizmus-járvány). A szerzőpáros több évtizednyi kérdőíves adatot elemzett, többek között körülbelül 37 ezer amerikai egyetemista válaszait, és azt találták, hogy a nárcisztikus vonások átlagos szintje a nyolcvanas évektől kezdve folyamatosan és jelentősen emelkedett a fiatal felnőttek körében.
Twenge és Campbell szerint ez nem egyszerűen egyéni jellemhiba, hanem kulturális jelenség: a folyamatos önreklámozásra épülő média, a teljesítmény és a láthatóság túlértékelése, később pedig a közösségi oldalak csodálatra és visszajelzésre épülő világa mind abba az irányba tolja az embereket, hogy az önérvényesítés többet érjen, mint a kapcsolódás. A könyv a következményeket is sorra veszi: a kutatók összefüggést látnak a nárcisztikus kultúra erősödése, valamint az anyagiasság, a jogosultságérzés és a párkapcsolati nehézségek gyakoribbá válása között.
Mit jelent ez neked, aki nem statisztikákkal, hanem hús-vér emberekkel élsz együtt? Leginkább azt, hogy ha úgy érzed, egyre több magával elfoglalt emberrel találkozol, az nem feltétlenül a te túlérzékenységed, hanem részben a korszak lenyomata.
És azt is, hogy a nárcisztikusnak tűnő viselkedés mögött sokszor nem személyiségzavar áll, hanem egy olyan kultúra, amely mindannyiunkat arra tanít, hogy mutassuk magunkat nagyobbnak, csillogóbbnak, sikeresebbnek. Ettől a viselkedés még fájhat, de talán könnyebb úgy ránézni, hogy közben nem kell sem démonizálnunk a másikat, sem kételkednünk a saját ítélőképességünkben.
A nárcizmus két arca: a hangos és a csendes változat
A kutatók ma már azt is tudják, hogy a nárcizmus nem mindig hangos és látványos. A Mindset Pszichológia magyar szakportál összefoglalója szerint a jól ismert, grandiózus forma mellett, amelyre a nagyzolás, a dominancia és a nyílt figyelemkeresés jellemző, létezik egy csendesebb, úgynevezett sérülékeny vagy vulnerábilis változat is. Az ilyen mintázattal élő ember kifelé visszahúzódónak, akár szerénynek tűnhet, belül azonban ugyanúgy a saját sérelmei és a meg nem kapott elismerés körül forog: a legkisebb kritikát is személyes támadásként éli meg, gyakran az áldozat szerepéből kommunikál, és a környezete idővel azon kapja magát, hogy folyamatosan az ő megnyugtatásán dolgozik.
Ez a megkülönböztetés a hétköznapokban azért hasznos, mert a csendes változatot sokkal nehezebb felismerni. Egy hangosan dicsekvő emberrel szemben viszonylag könnyű belső távolságot tartani, egy sóhajtozó, sértődékeny, magát örök vesztesnek beállító közeli ismerőssel szemben viszont sokkal könnyebben alakul ki benned bűntudat, és sokkal nehezebb észrevenni, hogy a kapcsolat valójában régóta egyirányú. A magyar szakcikk is hangsúlyozza, amit Malkin spektrum-modellje: szinte mindenki hordoz nárcisztikus vonásokat, és személyiségzavarról csak akkor beszélhet egy szakember, ha a mintázat tartós, és az élet több területén komoly problémákat okoz.
Mit kezdj mindezzel a saját kapcsolataidban?
A kutatási eredményekből néhány nagyon gyakorlatias következtetés adódik a mindennapjaidra nézve.
Először is: a kérdés nem az, hogy a melletted élő ember nárcisztikus-e, hanem az, hogy a kapcsolatotokban hosszú távon van-e kölcsönösség. A spektrum-szemlélet épp arra jó, hogy a címke helyett a mintázatot figyeld: ki beszél és ki hallgat, kinek a szükségletei számítanak, és hogyan reagál a másik, amikor jelzed, hogy valami fáj. Egy rossz hét mindenkinél előfordul, a hosszú évek alatt mindig ugyanabba az irányba billenő kapcsolat viszont jogosan meríti le az embert.
Másodszor: ha Malkin ehoizmus-fogalmában magadra ismertél, az nem hiba, hanem információ. A mások felé fordulás, az empátia és az alkalmazkodás értékes képességek, csak akkor válnak teherré, ha közben a saját igényeidnek egyáltalán nem marad hely. A kutató szerint ezen a mintázaton lassan, apránként lehet változtatni: azzal, hogy elkezded észrevenni és kimondani, mire van szükséged, először csak magadnak, aztán biztonságos kapcsolatokban másoknak is. Ebben a lassú újratanulásban sokaknak ad napi támpontot a Cseppnyi Fény női önbizalom kártyacsomag egy-egy megerősítő üzenete.
Harmadszor: ha egy közeli kapcsolatod tartósan felemészt, ha rendszeresen kicsinek, bűnösnek vagy zavarodottnak érzed magad benne, akkor a legjobb, tudományosan is alátámasztott lépés a szakember bevonása. Egy pszichológus vagy terapeuta nemcsak abban segít, hogy tisztábban lásd a helyzetet, hanem abban is, hogy a saját határaidat bűntudat nélkül tudd képviselni.
Segítséget kérni nem gyengeség, hanem pontosan az a fajta egészséges önértékelés, amelyről a spektrum közepe szól. Ha pedig a kapcsolatban bántalmazást élsz meg, kérlek, ne maradj vele egyedül, hanem fordulj szakemberhez vagy segítő szervezethez.
Gyakorlati elvitel: öt kutatásra épülő szempont
Ha a fentiekből csak néhány dolgot viszel magaddal, legyenek ezek:
- Gondolj a nárcizmusra spektrumként: az egészséges önértékelés és a kóros működés között széles a skála, és a legtöbb ember nem a szélein áll.
- Mintázatot figyelj, ne egyes eseteket: a kölcsönösség hosszú távú hiánya a valódi jelzés.
- Számolj a csendes változattal is: a sértődékeny, áldozati szerepből működő kapcsolat ugyanúgy lehet egyirányú, mint a hangosan dicsekvő.
- Nézz rá a saját helyedre a spektrumon: ha hajlamos vagy teljesen háttérbe szorítani magad, ezen apró lépésekkel, lassan lehet változtatni.
- Diagnózist hagyd a szakemberre, a saját jólléted képviseletét viszont ne add ki a kezedből.
Sok olvasónk számolt be arról, hogy a saját igények újratanulásában az segített a legtöbbet, ha napi szinten kapott apró emlékeztetőket. Ha neked is jólesne egy ilyen kézzelfogható eszköz, a Pozitív Cseppek Női önbizalom ajándékdoboz Harmónia csomagja megerősítő kártyákkal támogatja azt a lassú folyamatot, amelynek során a saját szükségleteid is visszakerülnek a helyükre.
A tudomány üzenete végső soron megnyugtató: a nárcizmus megértéséhez nem címkékre van szükség, hanem figyelemre, türelemre és egészséges önértékelésre, és mindhárom tanulható. Ha szeretnéd ezt az utat mindennapi megerősítéssel kísérni, nézd meg a Harmónia csomagot, és a CSEPP10 kóddal 10% kedvezménnyel rendelheted meg: https://pozitivcseppek.hu/products/noi-onbizalom-ajandekdoboz-harmonia-csomag
