Este fél tíz volt, a konyhapulton ott állt a mosatlan, a szárítón a harmadik napja várakozó ruhák, én pedig a telefonomat görgettem, és néztem a többi anya képeit: házi sütemény, kézműves délután, mosolygós családi kirándulás. Aznap kiabáltam a kislányommal a cipőfűző miatt, és úgy éreztem, mindenki más tudja, hogyan kell ezt csinálni, csak én nem.
Akkor még nem sejtettem, hogy néhány héttel később egy Brené Brown nevű amerikai kutató gondolatai fognak kihúzni ebből a mélypontból, és hogy az ő munkája ad majd szavakat ahhoz az érzéshez, amit addig csak némán cipeltem. Ha te is ismered ezt az estét, ezt a görgetést és ezt a gombócot a torokban, akkor ez a történet rólad is szól, és szeretném, ha a végére picivel könnyebb lenne a vállad.
Egy szerda este, amikor elegem lett magamból
A mélypont nem volt látványos. Nem történt semmi nagy dráma, csak a hétköznapok lassú kopása: a munka, ahol éppen csak megfeleltem, az otthon, ahol mindig maradt elvégezetlen feladat, és a fejemben az a hang, amelyik minden este pontosan fel tudta sorolni, hol nem voltam elég.
Nem elég türelmes anya, nem elég figyelmes feleség, nem elég lelkes kolléga, nem elég rendezett, nem elég vidám, nem elég. A legfárasztóbb az volt, hogy közben kifelé mosolyogtam, mert úgy éreztem, ha bárki meglátná, mi van a felszín alatt, kiderülne, hogy csalok, hogy a többiek igazi anyák, én pedig csak megjátszom.
Egy szerda estén aztán a legjobb barátnőm, akinek félszavakból elpanaszoltam a napomat, küldött egy linket, és csak annyit írt mellé, hogy nézd meg, ha a gyerekek elaludtak. Egy TED-előadás volt, egy texasi kutatónő beszélt benne arról, hogy mi történik bennünk, amikor szégyent érzünk, és miért hisszük azt, hogy egyedül vagyunk vele. Húsz perc volt, és a végére sírtam, de nem a rossz fajta sírással, hanem azzal, amelyik után könnyebb lesz a mellkas.
Ki ez a Brené Brown, és miért talált telibe, amit mondott?
Brené Brown a Houstoni Egyetem kutatóprofesszora, aki két évtizede vizsgálja a szégyent, a sebezhetőséget, a bátorságot és az empátiát, és a 2010-ben Houstonban tartott TEDx-előadása, amely magyarul A sebezhetőség ereje címen vált ismertté, a világ legnézettebb TED-előadásai közé tartozik. Engem először nem a tudományos háttér fogott meg, hanem az, hogy egy kutató, aki több ezer ember történetét hallgatta végig, ugyanazt mondta ki, amit én a konyhában éreztem: a szégyen az a rettegés, hogy ha az emberek meglátnák, milyen vagyok valójában, nem tartanának méltónak a kapcsolódásra.
Az előadásban Brown elmesélte, hogy a kutatásai során az emberek két nagy csoportját látta kirajzolódni, és a kettő között nem az volt a különbség, hogy kinek volt könnyebb élete vagy ki hibázott kevesebbet, hanem az, hogy akik teljes szívvel éltek, elhitték magukról, hogy méltók a szeretetre és az összetartozásra. Ennyi.
Nem voltak tökéletesebbek, nem voltak szervezettebbek, nem volt mindig tiszta a konyhájuk. Csak elhitték, hogy így is elegek. Emlékszem, ahogy ott ültem a kanapén, és először éreztem hosszú idő óta, hogy talán nem a teljesítményemmel van a baj, hanem azzal a mércével, amihez mérem magam.
A mondat Brené Browntól, amitől végre fellélegeztem
Ha egyetlen gondolatot kellene kiemelnem, ami a legtöbbet adta, az a szégyen és a bűntudat megkülönböztetése lenne. Brown kutatásai szerint a bűntudat arról szól, hogy rosszat tettem, a szégyen viszont arról, hogy rossz vagyok, és míg az első akár hasznos is lehet, mert javításra ösztönöz, a második megbénít és elszigetel.
Amikor ezt először hallottam, hirtelen megértettem, miért nem segített soha, hogy keményebb voltam magamhoz. Én ugyanis nem azt mondtam magamnak, hogy ma türelmetlen voltam és holnap szeretnék bocsánatot kérni, hanem azt, hogy rossz anya vagyok, és erre a mondatra nem lehet építeni semmit, csak elsüllyedni lehet benne.
A másik gondolat, ami azóta is velem van, a szégyen működéséről szól: Brown azt találta a kutatásaiban, hogy a szégyen a titokban, a csendben és az ítélkezésben erősödik, és akkor veszít az erejéből, amikor kimondjuk, és valaki empátiával fogadja.
Ez nálam úgy nézett ki, hogy egy este, a sokadik nehéz nap után, ahelyett hogy a szokásos „minden rendben" választ adtam volna, elmondtam a férjemnek, hogy úgy érzem, nem vagyok elég jó anya, és félek, hogy elrontom a gyerekeinket. Nem oldódott meg semmi azonnal, de ahogy kimondtam, és ahogy ő nem megoldani akart, csak meghallgatott, valami megmozdult. A szégyen, ami addig betöltötte az egész konyhát, hirtelen összement akkorára, hogy el lehetett férni mellette.
Sebezhetőnek lenni nem gyengeség, hanem kapu
Brown egész munkássága arra a felismerésre épül, hogy a sebezhetőség, vagyis az a vállalás, hogy látható leszek a bizonytalanságaimmal együtt, nem gyengeség, hanem a valódi kapcsolódás, az öröm és a kreativitás születési helye, és erről magyarul is olvashatsz a könyveiben, például a Bátraké a boldogság, a Bátraké az erő, a Bátran a vadonban vagy A tökéletlenség ajándéka lapjain.
Nálam ez a gyakorlatban apró dolgokat jelentett.
- Azt, hogy a játszótéren egyszer hangosan kimondtam egy másik anyukának, hogy nálunk is vannak ordítós reggelek, és láttam az arcán a megkönnyebbülést, hogy nem ő az egyetlen.
- Azt, hogy bocsánatot kértem a kislányomtól a kiabálás után, és nem dőlt össze a tekintélyem, sőt, közelebb kerültünk.
- Azt, hogy elkezdtem segítséget kérni, előbb csak kis dolgokban, aztán nagyobbakban is.
És itt fontos megállnom egy mondatra: ha úgy érzed, hogy a szégyen, a kimerültség vagy az állandó elégtelenségérzés már hosszú ideje rátelepszik a napjaidra, és nem mozdul, akkor a legbátrabb, legszeretőbb lépés az lehet, ha pszichológus vagy más segítő szakember támogatását kéred. Ez nem kudarc, hanem pontosan az a fajta bátorság, amiről Brown évtizedek óta beszél, és amit a kutatásai szerint a legerősebb emberek gyakorolnak a leggyakrabban.
Mit vihetsz magaddal ebből a történetből?
Nem szeretnék úgy tenni, mintha egy előadás és néhány könyv mindent megoldott volna, mert a változás nálam is lassan, hullámokban érkezett, és néha ma is visszacsúszom. De van néhány apró dolog, amit a saját bőrömön próbáltam ki, és ami idővel picivel könnyebbé tette a napjaimat. Engem ebben sokat segített, hogy a napi szelíd emlékeztetőkhöz volt egy kézzelfogható támaszom is, például egy női önbizalom kártyacsomag a konyhapulton.
- Válaszd szét a tettet és a személyt. Amikor a belső hangod azt mondja, rossz anya vagy, állj meg, és fogalmazd át arra, mi történt valójában: ma türelmetlen voltam, mert kimerültem. Az elsőből nincs kiút, a másodikból van.
- Mondd ki egy biztonságos embernek. Válassz egyetlen embert, akiben megbízol, és próbáld ki, milyen hangosan kimondani azt, amit szégyellsz. A szégyen a csendben nő, a meghallgatásban zsugorodik.
- Figyeld, kihez hasonlítod magad. Amikor más anyák kirakatát nézed, jusson eszedbe, hogy a saját legnehezebb pillanataidat méred mások legszebb képeihez, és ez a verseny eleve tisztességtelen veled szemben.
- Esténként egyetlen jó pillanat. Lefekvés előtt idézz fel egy apró pillanatot, amikor aznap jelen voltál a gyerekednek vagy önmagadnak, akkor is, ha a nap többi része nehéz volt.
- Engedd meg magadnak a tökéletlen kezdést. Nem kell mindet csinálni, nem kell jól csinálni, elég ma este eggyel elkezdeni, és holnap újra.
Egy lélegzetvétel, mielőtt becsukod ezt a cikket
A barátnőm, aki annak idején a linket küldte, a múlt hónapban kapott tőlem egy csomagot, mert szerettem volna valahogy visszaadni neki azt az estét. A Női önbizalom ajándékdoboz Harmónia csomagot választottam (https://pozitivcseppek.hu/products/noi-onbizalom-ajandekdoboz-harmonia-csomag), mert apró, kézbe vehető eszközöket ad az önmagunkhoz való szelídebb odaforduláshoz, és tapasztalatom szerint a napi pár perces törődést könnyebb megtartani, ha van hozzá egy kedves, kézzelfogható támasz.
Ha ez a történet megérintett, és szeretnél magadnak vagy egy hozzád hasonlóan sokat cipelő nőnek egy ilyen kis szigetet ajándékozni, a Harmónia dobozt most a CSEPP10 kóddal 10% kedvezménnyel rendelheted meg a pozitivcseppek.hu oldalon. De ha ma estére csak annyi fér bele, hogy leülsz, veszel három lassú levegőt, és kimondod magadnak, hogy nem tökéletes voltál ma, hanem emberi, az is bőven elég kezdetnek. Brené Brown kutatásainak talán ez a legszebb üzenete: nem akkor leszel méltó a szeretetre, ha végre minden sikerül, hanem már most az vagy, ezen az estén, ezzel a mosatlannal, pontosan így.
