Kevés magyar szakember neve forrt össze annyira az önismerettel, mint Csernus Imréé. Dr. Csernus Imre pszichiáter, író és előadó immár évtizedek óta mondja, írja és kérdezi ugyanazt: addig nem változik az életünk, amíg nem vagyunk hajlandóak őszintén ránézni önmagunkra és vállalni a saját döntéseink felelősségét.
Ebben a cikkben tényszerűen, tisztelettel bemutatjuk a pályáját és szemléletének fő pilléreit, és megnézzük azt is, hogy ezek a gondolatok hogyan csengenek össze a pszichológiai kutatások eredményeivel. Ha önfejlesztésre nyitott nőként vagy édesanyaként olvasol, a végén kis, hétköznapi lépéseket is találsz.
Ki Dr. Csernus Imre? Egy pálya a Lipótmezőtől az előadótermekig
Csernus Imre 1966. március 2-án született a vajdasági Verbászon, orvos családban. Tizennyolc évesen költözött Budapestre, ahol a Semmelweis Egyetemen 1992-ben szerzett orvosi diplomát, majd 1997-ben pszichiátriai szakvizsgát tett.
Pályája első, meghatározó szakaszában szenvedélybetegekkel, elsősorban drogfüggőkkel dolgozott, többek között az Országos Alkohológiai Intézetben és az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, a köznyelvben Lipótmezőként ismert intézményben. Ennek a munkának az élményeiből született első könyve, a 2003-as Drogma.
A szélesebb közönség a Viasat3 csatornán futó Bevállalja? című műsorból ismerte meg, amelyben szembesítő, sokszor nyers stílusban beszélgetett a hozzá fordulókkal. Ez a megközelítés szakmai vitákat is kavart, és fontos hozzátenni, hogy a televíziós helyzet nem azonos a terápiával.
Ami viszont vitathatatlan: rengeteg embernek ez a műsor és a belőle kinőtt könyvek adták az első találkozást azzal a gondolattal, hogy a lelki életünkkel dolgozni lehet és érdemes. Ismertebb kötetei közé tartozik A férfi és A nő, utóbbi 2007-ben jelent meg és azt a kérdést járja körül, mitől éli meg egy nő a saját nőiségét, valamint a 2020-as Főnix, amely a járványhelyzetet az újrakezdés lehetőségeként közelítette meg. Praxisát 2017-ben zárta be, azóta Noszvajon él, könyveket ír, előadásokat tart, csoportokkal dolgozik, és a magyar női vízilabda-válogatott mentális felkészülését is segítette.
Írásait és előadásait sokan éppen azért tudják jól használni, mert nem tudományos szaknyelven, hanem hétköznapi, sokszor kifejezetten szókimondó nyelven beszél lelki folyamatokról. Az említett kötetek mellett további könyvei is megjelentek, köztük A kiút és a Felnőtt húsleves, és bár a témáik különböznek, mindegyiken ugyanaz a szemlélet vonul végig: az önmagunkkal való őszinte szembenézés és a saját döntéseinkért vállalt felelősség.
Csernus Imre szemléletének három pillére
Ha végigolvassuk a könyveit és interjúit, három, egymásba kapcsolódó alapgondolat rajzolódik ki.
Az első az önmagunkkal való őszinteség. Csernus visszatérő üzenete, hogy a legtöbb elakadásunk mögött nem a tudás hiánya áll, hanem az, hogy nem merjük kimondani magunknak, mit érzünk és mit akarunk valójában. A kíméletlen őszinteség nála nem öncélú keménység, hanem eszköz: amíg hazudunk magunknak, addig a megoldást is rossz helyen keressük.
A második a felelősség és a döntés. Egyik gyakran idézett gondolata szerint a szabadság ott kezdődik, ahol az ember vállalhatja a felelősséget, vagyis ahol valódi választása van, ahol legalább kétféleképpen dönthet.
Ehhez kapcsolódik a Wikipédia szócikkében is idézett képe, amely szerint aki a saját lábán sétált bele egy gödörbe, az a saját lábán ki is tud belőle jönni. Ez nem hibáztatás, hanem a cselekvőképesség visszaadása: a múltunkat nem választottuk, a következő lépésünket viszont igen.
A harmadik az önismeret mint gyakorlat. A kiadója oldalán idézett megfogalmazása szerint az önismeret valójában az érzelmi intelligencia fejlesztése és annak következetes átültetése a gyakorlatba.
Vagyis nem könyvtári tudás, hanem hétköznapi munka: az számít, mit kezdünk azzal, amit magunkról megtudtunk. Hivatalos oldalának mottója pedig így szól: „Nem hiszek a reménytelen esetekben. Mindig van kiút!"
Érdemes észrevenni, hogy ez a három pillér valójában egyetlen ívet rajzol ki. Az őszinteség megmutatja, hol tartunk, a felelősség visszaadja a döntés jogát és súlyát, az önismeret mint gyakorlat pedig gondoskodik arról, hogy mindez ne maradjon egyszeri felismerés, hanem lassan beépüljön a hétköznapokba.
Egyik sem működik igazán a másik kettő nélkül: az őszinteség felelősségvállalás nélkül könnyen önostorozásba fordulhat, a felelősség őszinteség nélkül üres teljesítménykényszerré válhat, a gyakorlás pedig irány nélkül csak szokások gyűjtögetése marad. Talán ezért érzik sokan úgy, hogy ezek a gondolatok akkor is dolgoznak bennük, amikor a könyvet már rég letették.
Mit mond minderről a pszichológiai kutatás?
Csernus Imre gondolatai nem légüres térben születtek, és több pontjuk jól összecseng a nemzetközi kutatásokkal, még ha a stílusa egyedi is.
Az önismeretről Tasha Eurich amerikai szervezetpszichológus és csapata végzett nagy visszhangot kiváltott kutatássorozatot, amelyet az Insight című könyvében foglalt össze. Egyik sokat idézett eredményük, hogy bár a legtöbb ember meglehetősen önismeretesnek tartja magát, a valóban pontos önismeret ennél jóval ritkább, és nem a rágódás, hanem a jó kérdések viszik előre.
Eurich megfigyelése szerint a „miért vagyok ilyen?" típusú kérdéseknél termékenyebb a „mi történik bennem és mit tehetek most?" típusú kérdezés. Ez meglepően közel áll ahhoz, ahogyan Csernus a tettek felől közelíti az önismeretet.
Az érzelmek kimondásának erejét több kutatási irány is alátámasztja. James Pennebaker, a Texasi Egyetem kutatója évtizedek óta vizsgálja az úgynevezett expresszív írást, és kutatásai szerint az, ha az ember rendszeresen, őszintén ír a megterhelő élményeiről, idővel mérhetően jót tehet a lelki és bizonyos mértékben a testi állapotának is.
Matthew Lieberman és munkatársai pedig agyi képalkotó vizsgálatokban azt találták, hogy az érzelmek megnevezése, a szakirodalomban affect labeling néven, csillapíthatja az érzelmi központok túlműködését. Vagyis amikor Csernus arra biztat, hogy nevezzük nevén, ami bennünk van, az a kutatások nyelvén is értelmes tanács.
A felelősségvállalás gondolatát a pszichológiában többek között az észlelt kontroll és az énhatékonyság fogalma rokonítja, amelyet Albert Bandura kutatásai alapoztak meg: az a meggyőződés, hogy a tetteinkkel képesek vagyunk hatni az életünkre, az egyik legjobb előrejelzője annak, hogy valóban változtatunk-e. Egy fontos kiegészítést azonban érdemes ide tenni, és ezt a Pozitív Cseppeknél szívügyünknek tartjuk: Kristin Neff önegyüttérzéssel foglalkozó kutatásai szerint a tartós változást nem az önostorozás, hanem az önmagunkhoz való kedves, mégis őszinte viszony támogatja a legjobban.
A szembesítés tehát akkor gyógyít, ha mellé társul az elfogadás is. A kettő nem ellentét, hanem egymás kiegészítői.
Végül egy gondolat a változás üteméről, mert ezen a ponton sokan elbizonytalanodnak. Phillippa Lally és munkatársai a University College London kutatóiként azt vizsgálták, mennyi idő alatt válik egy új viselkedés automatikussá, és azt találták, hogy ez átlagosan nagyjából két hónap, de személyenként és szokásonként nagyon nagy a szórás, és a kihagyott napok nem nullázták le a folyamatot. Ez azért megnyugtató eredmény, mert azt üzeni, hogy a türelem nem gyengeség, hanem a változás természetes üteméhez való igazodás, és hogy nem akkor rontjuk el, amikor kimarad egy nap, hanem akkor, amikor emiatt végleg abbahagyjuk.
Hogyan fordíthatod le mindezt a saját hétköznapjaidra?
A szemlélet és a kutatások metszéspontjából néhány egyszerű, otthon is végezhető gyakorlat rajzolódik ki. Nem terápia és nem orvosi tanács, hanem kiindulópont, a saját tempódban.
- Esti egysoros: írd le minden este egy mondatban, mi volt a nap legerősebb érzésed, és nevezd meg pontosan. Nem „rossz volt", hanem például „csalódott voltam" vagy „féltem".
- Kérdésváltás: ha azon kapod magad, hogy a „miért vagyok már megint ilyen?" körözés beindult, cseréld le a kérdést erre: „mire van most szükségem, és mi az a legkisebb lépés, amit megtehetek?"
- Heti egy döntés: válassz hetente egyetlen apró helyzetet, ahol tudatosan döntesz a megszokás helyett, és jegyezd fel, mi történt.
- Testjelzés figyelése: napközben egyszer-kétszer állj meg fél percre, és kérdezd meg magadtól, hol érzed a testedben az aktuális feszültséget vagy éppen a nyugalmat. Az érzelmeink gyakran előbb jelentkeznek a vállunkban és a gyomrunkban, mint a gondolatainkban, és már ez a rövid ránézés is az önismereti munka része.
- Kedvesség záradék: minden őszinte önvizsgálat végére tegyél egy mondatot arról, mi az, amit ma jól csináltál. Az őszinteség így marad gyógyító, nem pedig ostorozó.
- És egy felelős kiegészítés: ha tartós szorongással, kiégéssel vagy régi sebekkel küzdesz, a könyvek és előadások mellett keress pszichológust vagy pszichiátert. A jó szakember nem azt jelenti, hogy baj van veled, hanem azt, hogy komolyan veszed magad.
Ha szeretnéd, hogy a napi befelé figyelésnek legyen egy kézzelfogható horgonya, ehhez készítettük a Cseppnyi fény női kártyacsomagot: lapjai naponta egy-egy kérdést vagy bátorító gondolatot adnak, így a fenti gyakorlatokhoz nem kell minden reggel neked kitalálnod a kiindulópontot. Ha pedig egy hozzád közel álló nőt szeretnél ebben a szelíd munkában támogatni, a Harmónia női ajándékdoboz hasonló, csendes kiindulópont lehet.
Egy szemlélet, ami kérdezni tanít
Dr. Csernus Imre munkásságának talán az a legmaradandóbb hozadéka, hogy magyar nyelven, széles közönség számára tette természetessé a kérdést: őszinte vagyok-e magamhoz, és vállalom-e a döntéseimet? A kutatások azt mutatják, hogy ezek a kérdések jó irányba mutatnak, különösen akkor, ha az őszinteséghez önegyüttérzés is társul.
Nem kell hozzá nyersnek lenned magaddal, és nem kell egyszerre megváltoznod. Elég ma egy pontosan megnevezett érzés, holnap egy apró, vállalt döntés.
Ha pedig szeretnél ehhez egy mindennapi, szelíd segítőt, a Cseppnyi fény női kártyacsomagot a CSEPP10 kóddal 10% kedvezménnyel rendelheted meg a pozitivcseppek.hu oldalon. Lassan, cseppenként épül minden, ami tartós, és ez az önismeretre is igaz.
