Kata harmincnyolc éves, két gyerek édesanyja, és azon az őszi estén tulajdonképpen csak kísérőnek ment el a barátnőjével egy Csernus Imre előadásra, mert úgy volt vele, hogy legalább egyszer kimozdul. Dr. Csernus Imre nevét persze ismerte, ahogy szinte mindenki, aki látta annak idején a televízióban vagy látta a könyveit a boltok kirakatában, de azt gondolta, ez a nyers, szembesítő stílus nem neki való.
Aztán az előadás közepén elhangzott egy gondolat a felelősségről és a saját döntéseinkről, és Kata azon kapta magát, hogy a sötét nézőtéren folynak a könnyei. Ha te is ismered azt az állapotot, amikor kívülről minden rendben van, belülről mégis fogy a levegő, akkor ez a történet rólad is szól.
Mi történt azon az estén, és miért talált be egy Csernus Imre gondolat
Az előadáson nem hangzott el semmi varázslatos. Csernus arról beszélt, amiről a könyveiben és interjúiban is évek óta beszél: hogy az életünk nagy része döntések sorozata, és hogy a szabadság ott kezdődik, ahol az ember vállalni tudja a felelősséget a saját választásaiért.
Arról, hogy aki a saját lábán sétált bele egy helyzetbe, az a saját lábán ki is tud belőle sétálni. Kata fejében ez a gondolat egészen váratlan helyre érkezett meg.
Mert Kata élete kívülről tényleg rendben volt. Stabil munka, szerető férj, két egészséges gyerek, rendezett otthon.
Belülről viszont évek óta az volt az alapérzése, hogy ő van a sor legvégén. Előbb a gyerekek, aztán a munka, aztán a háztartás, aztán a férje, aztán a szülei, és ha mindezek után maradt tíz perc, azt általában a telefonját görgetve töltötte a kanapén, túl fáradtan ahhoz, hogy bármit kezdjen magával.
Nem volt tragédia az életében. Csak valahogy ő maga hiányzott belőle.
Az előadás után a barátnőjével beültek egy kávéra, és Kata kimondta, először talán hangosan: „Nem is tudom, mikor kérdezte meg tőlem utoljára valaki, hogy én hogy vagyok. És ami rosszabb, én sem kérdeztem meg magamtól."
Az a kávé aztán hosszúra nyúlt. Olyan dolgokról beszélgettek, amikről évek óta nem, és kiderült, hogy a barátnője is hasonlóan van ezzel, csak ő sem mondta még ki soha senkinek. Ha neked is van ilyen barátnőd, akinek jólesne egy szelíd kapaszkodó, egy női önbizalom ajándékdoboz kedves gesztus lehet felé.
Talán ez is hozzátartozik az ilyen estékhez: amikor valaki a színpadon kimondja, amit mi magunkban sem mertünk megfogalmazni, hirtelen egymással is könnyebb lesz őszintének lenni. Kata aznap éjjel sokáig nem aludt el, de nem a szorongás tartotta ébren, hanem egy rég nem érzett, óvatos kíváncsiság, hogy mi lenne, ha tényleg elkezdene figyelni magára.
Az első hetek: amikor a Csernus Imre könyv az éjjeliszekrényre kerül
Hazafelé a buszon Kata megrendelte A nő című könyvet, Csernus Imre 2007-ben megjelent kötetét, amely azt a kérdést járja körül, mitől nő egy nő, és hogyan tudja megélni a saját nőiségét. Nem olvasta ki egy hét alatt.
Esténként pár oldalt haladt, és voltak részek, amikkel vitatkozott, mert a doki stílusa tényleg nem bársonyos. De pont ez a kettősség kezdett el dolgozni benne: lehet valamivel nem teljesen egyetérteni, és közben mégis hagyni, hogy a kérdései elvégezzék bennünk a munkájukat.
Az egyik este letette a könyvet, és fogott egy régi spirálfüzetet. Felírta az első oldalra: „Mi az, amit én akarok, nem azért, mert kell, hanem azért, mert jólesik?"
Aztán ült a kérdés fölött vagy húsz percig, és nem jutott eszébe semmi. Ez volt talán a legfájdalmasabb pillanata az egész történetnek, és egyben a legfontosabb is.
Mert másnap eszébe jutott egy dolog. Harmadnap kettő. Egy hét múlva már volt egy listája:
- újra úszni járni,
- megtanulni végre kenyeret sütni,
- egyszer egy hónapban egyedül kávézni egy órát, telefon nélkül.
A lista önmagában persze még nem változtatott meg semmit, és ezt fontos kimondani, mert sokan ezen a ponton szoktak csalódni magukban. Kata is két hétig csak nézegette, és sorolta magában a kifogásokat, hogy miért nem most, miért nem ő, miért nem fér bele.
Aztán egy vasárnap délután, amikor a gyerekek a nagyszülőknél voltak, egyszerűen fogta a régi úszószemüvegét, és elment az uszodába, egyetlen alkalomra, mindenféle fogadalom és nagy bejelentés nélkül. Negyven percet úszott, és hazafelé azon kapta magát, hogy dúdol a kocsiban.
Nem volt ez megvilágosodás, csak egy jó délután. De kiderült, hogy a jó délutánokból lassan építkezni lehet.
Fontos kimondani: Kata nem volt rossz anya ezekben az években, és te sem vagy az, ha magadra ismersz. Úgy szeretett, ahogy tudott, és pontosan annyit adott, amennyi tellett tőle, sőt, általában többet.
Az, hogy közben elfogyott önmaga számára, nem hiba volt, hanem következmény. És a következményeken lehet változtatni, lassan, picivel, napról napra.
Amikor a környezet észreveszi: a változás nem hangos
A változás nem úgy nézett ki, hogy Kata egyik napról a másikra új ember lett. Úgy nézett ki, hogy szerda esténként elment úszni, és a férje addig megfürdette a gyerekeket.
Először furcsa volt mindenkinek. A kisebbik gyerek hisztizett, a férje kétszer visszakérdezett, hogy ez most tényleg minden héten így lesz-e, és Katában is megszólalt a jól ismert hang, hogy önző, hogy biztosan baja lesz ebből valakinek.
Aztán a harmadik héten a férje annyit mondott: „Jobb kedvű vagy, amikor hazajössz." Ennyi volt. És ez volt minden.
Csernus Imre hivatalos oldalán olvasható mottója szerint nincsenek reménytelen esetek, mindig van kiút. Kata története azért szép, mert nem egy mélypontról szólt, hanem egy csendes elveszettségről, és kiderült, hogy onnan is van kiút, sőt, onnan talán rövidebb is.
Nem kellett hozzá összeomlás. Elég volt egy este, egy gondolat, ami betalált, és utána sok-sok apró, következetes döntés.
Volt visszaesés is, persze. Decemberben, az ünnepi hajtásban három hétre eltűnt az úszás, a füzet a fiók aljára került, és Kata úgy érezte, minden visszacsúszott a régi kerékvágásba.
Januárban aztán nem fogadalmat tett, hanem egyszerűen visszament szerdán az uszodába. Ez talán a történet legfontosabb tanulsága: a változás nem egyenes vonal, és az újrakezdés nem kudarc, hanem a folytatás egy formája.
Kata utólag azt mondja, a legtöbbet az segített, hogy nem akart egyszerre mindent. Nem iratkozott be három tanfolyamra, nem szervezte át a teljes napirendjét, és nem várta el magától, hogy mostantól minden hajnalban keljen és naplót írjon.
Egy úszás hetente, egy füzet az éjjeliszekrényen, egy kérdés naponta. Ennyi fért bele az életébe, és kiderült, hogy ennyi elég is ahhoz, hogy elinduljon valami.
A nagy tervek gyakran azért buknak el, mert nem a saját, valódi életünkre szabtuk őket, hanem egy elképzelt, ráérős ember életére, akik soha nem voltunk és nem is leszünk.
Mit vihetsz el Kata történetéből, ha most te ülsz a nézőtéren
Lehet, hogy te még az előtt a bizonyos este előtt vagy. Lehet, hogy már rég megvolt, csak elsodorta a hétköznap. Akárhol tartasz, ezek az apró lépések Kata történetéből neked is kapaszkodót adhatnak.
- Kezdd egyetlen kérdéssel: mi az, ami jólesne, nem azért, mert kell, hanem csak úgy? Ha nem jut eszedbe semmi, az nem baj, hanem kiindulópont. Hagyd nyitva a kérdést pár napig.
- Keress egy saját idősávot, akár csak heti egy órát, és kezeld úgy, mint egy orvosi időpontot: nem mondod le, legfeljebb átteszed.
- Írj le esténként egy mondatot arról, hogy ma mi esett jól és mi nem. Nem napló kell, csak nyom, amin idővel látod magad.
- Mondd ki hangosan egy embernek, mire vágysz. A kimondott vágy elkezd létezni.
- Ha úgy érzed, hogy amit cipelsz, az több, mint fáradtság, ha a szorongás vagy a kiüresedés már régóta tart, kérj segítséget szakembertől. Az előadások és könyvek ajtót nyitnak, de a mélyebb munkához jár a kísérő, és ezt kérni erő, nem gyengeség.
Katának abban is segített valami kézzelfogható, hogy ne csak lelkesedésből éljen ez az egész: a füzete mellé odakerült egy doboz kérdéskártya, amiből reggelente húzott egyet a kávé mellé. Mi pont ilyen alkalmakra készítettük a Cseppnyi fény női kártyacsomagot, mert a napi önismereti munkához sokszor nem akarat hiányzik, hanem egy apró, kézbe vehető kapaszkodó, ami felteszi helyettünk az aznapi kérdést.
A te estéd is eljöhet, és nem kell hozzá színházterem
Kata ma sem tökéletes, és nem is akar az lenni. Csak már ott van a saját életében, nem mellette.
Ehhez nem kellett csoda, sem teljes újratervezés, csak egy gondolat, ami betalált, és utána a hajlandóság, hogy lassan, picivel, de következetesen maga felé is forduljon. Lehet, hogy nálad nem egy Csernus Imre előadás lesz a kapu, hanem ez a cikk, egy beszélgetés vagy egy csendes vasárnap reggel.
A kapu nem számít. Az számít, hogy átsétálsz-e rajta.
Ha szeretnél ehhez egy szelíd, mindennapi társat, a Cseppnyi fény női kártyacsomag ott lehet az éjjeliszekrényeden vagy a kávéd mellett, egy-egy kérdéssel vagy bátorítással minden napra. A CSEPP10 kóddal 10% kedvezménnyel találod meg a pozitivcseppek.hu oldalon. Egy csepp ma, egy csepp holnap, és idővel meglátod, mennyi összegyűlik.
