Talán veled is megtörtént már, hogy egy könyv nem akkor került a kezedbe, amikor kerested, hanem akkor, amikor a legkevésbé számítottál rá, viszont a legjobban kellett. Sok nő életében a Csernus Imre könyvek pontosan így jelennek meg: nem tervezetten, hanem egy nehéz időszak közepén, egy barátnő polcáról, egy váróterem asztaláról, egy félretett dobozból. Ez a cikk egy ilyen történetet mesél el, és talán a sajátodra is ráismersz benne.
Egy ottfelejtett könyv a konyhapulton
Anna harmincnyolc éves volt azon a télen, két gyerek édesanyja, és kívülről nézve minden rendben volt körülötte. Működött a háztartás, időben elkészültek az ebédek, a gyerekek tiszta ruhában mentek óvodába és iskolába, ő pedig mosolygott, amikor kérdezték, hogy van.
Belülről viszont egyre gyakrabban érezte azt a furcsa, nehezen megfogalmazható ürességet, amit sok anya ismer: hogy mindenkihez tartozik, mindenkiért felel, de saját magához már évek óta nem ért hozzá. Nem volt nagy dráma, nem volt látványos összeomlás, csak az a csendes, szürke fáradtság, ami észrevétlenül telepszik rá az ember napjaira.
Aztán egy februári délutánon a legjobb barátnője átugrott hozzá egy kávéra, és amikor elment, a konyhapulton ott maradt egy könyv. A nő volt az, Csernus Imre 2007-ben megjelent kötete, szamárfüles, sokat olvasott példány.
Anna először csak arrébb tette, aztán este, amikor a gyerekek elaludtak, és a lakásra rátelepedett az a jól ismert csend, mégis leült vele a konyhaasztalhoz. Azt mondja, az első oldalak után úgy érezte, mintha valaki kérdéseket tenne fel neki, olyan kérdéseket, amiket ő már nagyon régóta nem mert feltenni saját magának.
Ami talán a legérdekesebb ebben az estében, az az, hogy Anna kis híján vissza is tette a könyvet a polcra. Emlékszik arra a belső hangra, amelyik azt mondta, hogy neki erre nincs ideje, hogy holnap korán kell kelni, hogy a mosogatógépet még ki kellene pakolni, és hogy az ilyen könyvek úgyis másoknak szólnak, olyanoknak, akiknek valódi bajuk van.
Ma már úgy gondolja, hogy ez a hang nem lustaság volt, hanem védekezés, mert valahol mélyen sejtette, hogy ha elkezdi olvasni, akkor valamivel találkozni fog, amit évek óta sikeresen kerülgetett. Ha benned is megszólal néha egy ilyen hang, amikor önmagadhoz közelítenél, az nem azt jelenti, hogy nem vagy elég erős, hanem azt, hogy a lelked óvatos, és ez teljesen rendben van.
Amikor a Csernus Imre könyvek kérdezni kezdenek
Aki olvasott már Csernus-kötetet, az tudja, hogy ezek nem ringató, simogató szövegek. A szerző pszichiáterként évtizedek óta arról ír, hogy az őszinteség önmagunkkal szemben kezdődik, és hogy a felelősséget a saját életünkért nem lehet kiszervezni senkinek.
Annát először zavarta ez a hang. Néha le is tette a könyvet, mert úgy érezte, túl közel megy, túl egyenesen kérdez. Aztán észrevette, hogy pont ezek a fejezetek azok, amikhez újra és újra visszalapoz.
Az egyik este például azon kapta magát, hogy egy bekezdés fölött ülve azon gondolkodik, mikor mondott utoljára őszintén nemet bármire. Nem a gyerekeinek, nem a férjének, hanem úgy általában, az életének. És nem talált rá példát az elmúlt évekből.
Ez nem volt kellemes felismerés, de Anna ma már azt mondja, ez volt az a pillanat, amikor valami nagyon lassan elmozdult benne. Nem fordult fel másnap az élete, nem mondott fel, nem szervezte újra a családi munkamegosztást egyetlen hétvége alatt.
Csak elkezdett figyelni. Először csak arra, hogy mikor mond igent úgy, hogy közben mindene tiltakozik. Aztán arra, hogy mi az, ami tényleg jólesik neki, és mi az, amit csak megszokásból csinál.
Fontos itt megállni egy szóra: ha te most nagyon mély ponton vagy, ha hetek óta nem tudsz aludni, ha a szomorúság vagy a szorongás már a mindennapjaidat nehezíti, akkor egy könyv, legyen bármilyen jó, kevés lehet egyedül. Ilyenkor a legbátrabb és legszeretőbb lépés, amit önmagadért tehetsz, ha szakemberhez fordulsz, pszichológushoz vagy orvoshoz. Anna története nem arról szól, hogy az olvasás mindent megold, hanem arról, hogy néha egy könyv az első ajtó, amin be merünk lépni.
Anna idővel kialakította a saját olvasási ritmusát is, és ez talán a legtanulságosabb része a történetének. Nem esténként falta a fejezeteket, hanem hetente kétszer, háromszor vett elő egy ceruzát, és aláhúzta azokat a mondatokat, amelyek megérintették vagy éppen felbosszantották, mert hamar rájött, hogy a bosszantó mondatok legalább annyit elárulnak róla, mint azok, amelyekkel egyetért.
Volt olyan oldal, amelyhez háromszor is visszatért, mire ki merte mondani magának, hogy igen, ez róla szól. Ez a lassúság kívülről talán haladásnak sem látszik, belülről viszont pont ez adta meg neki azt a biztonságot, hogy a saját tempójában nézhet szembe azzal, amivel éppen bír.
A folytatás: ahogy egyik kötet hozta a másikat
A nő után Anna nem állt meg. A barátnőjétől elkérte A kiút című, 2013-as kötetet is, amely arról szól, hogyan lehet kimászni azokból a helyzetekből, amikbe részben saját döntéseinkkel kerültünk, és hogyan néznek ki az első, még bizonytalan lépések. Annának ez a könyv segített megérteni, hogy az áldozatszerep, bármilyen jogosnak érződik is néha, hosszú távon elveszi tőle a saját életét.
Később, amikor a házasságában jöttek nehezebb hónapok, az Én és te (2022) került sorra, amely a párkapcsolatok ívét követi a szerelemtől a házasságon és a gyerekvállaláson át a válságokig, és Anna azt mondja, ez volt az első könyv, amiből egy-egy részt hangosan felolvasott a férjének, és utána éjszakába nyúlóan beszélgettek, ahogy évek óta nem.
És itt van valami, amit nagyon fontosnak tartunk kimondani: Anna édesanyaként egyetlen pillanatig sem volt hibás azért, mert elfáradt, mert eltűnt saját maga elől, mert évekig mindenki mást tett előre. Ez nem mulasztás volt, hanem egy szereteten alapuló, csak épp fenntarthatatlan működés. A változásához nem önváddal jutott el, hanem azzal, hogy idővel megtanult ugyanolyan megértően nézni önmagára, ahogy a gyerekeire néz, amikor azok hibáznak.
Ha te is anyaként olvasod ezt, kérünk, ezt vidd magaddal: nem elrontottál valamit, hanem most kezdesz észrevenni valamit. Ez két nagyon különböző dolog.
Az is hozzátartozik a történethez, hogy az olvasás Annánál nem maradt magányos műfaj. A barátnőjével, akitől az első könyv érkezett, lassan kialakult egy kis szokásuk: kéthetente leültek egy kávé mellé, és megbeszélték, kinél mit mozdított meg egy-egy fejezet.
Nem volt ebben semmi hivatalos, nem nevezték olvasókörnek, mégis sokat adott mindkettőjüknek, mert a kimondott gondolat másképp rendeződik, mint az, ami csak a fejünkben kering. Anna szerint ezek a beszélgetések tartották meg akkor is, amikor egy nehezebb rész után legszívesebben az egészet abbahagyta volna, mert jó volt tudni, hogy valaki más is ugyanazokkal a kérdésekkel birkózik, és nem kell mindent egyedül cipelnie.
Mit adtak a Csernus Imre könyvek egy év távlatából?
Egy évvel az után a februári este után Anna élete kívülről nem tűnik gyökeresen másnak. Ugyanabban a lakásban él, ugyanazokkal a gyerekekkel és ugyanazzal a férfival. Belülről viszont sok minden megváltozott, és pont úgy, ahogy a valódi változások történni szoktak: lassan, apránként, néha visszacsúszásokkal.
Hetente kétszer van egy órája, ami csak az övé, és ezt már nem szervezi át más kedvéért. Megtanult kimondani mondatokat, amik régen bent ragadtak. A gyerekei pedig, és ezt ő meséli a legnagyobb mosollyal, látnak egy anyát, aki néha azt mondja, most fáradt vagyok, és pihennem kell, vagyis látnak egy mintát arról, hogy önmagunkra figyelni nem önzés.
Anna azt is megtanulta, hogy a szembesítő olvasmányok mellé szüksége van valamire, ami megtartja. A Csernus-könyvek kérdeznek és tükröt tartanak, de a tükörbe nézés után jólesik egy meleg, bátorító mondat is. Nála ez eleinte egy füzet volt, amibe minden este beírt egy mondatot önmagának, később pedig a Cseppnyi fény női kártyacsomag lett az esti rituáléja része: minden este húz egy lapot, és annak gondolatával alszik el, mert így a napja nem a teendőkkel ér véget, hanem egy önmaga felé forduló, kedves pillanattal.
Ha most rajtad a sor: apró lépések elvitelre
Anna története nem recept, hanem egy lehetséges út a sok közül. Ha viszont megérintett, íme néhány apró lépés, amivel a magad tempójában elindulhatsz.
- Válassz egyetlen könyvet, és ne akard gyorsan kiolvasni. Egy fejezet hetente bőven elég, az ülepedés ugyanolyan fontos, mint az olvasás.
- Tarts a könyv mellett egy füzetet, és ha egy mondat megakad benned, írd ki, majd írd mellé, mit mozdított meg benned.
- Figyeld meg napközben egyetlen helyzetben, hogy igent mondasz-e olyasmire, amire a tested nemet mond. Nem kell még változtatnod, elég észrevenni.
- Zárd a napot egy támogató mondattal vagy egy húzott kártyával, hogy a szembesülés mellé mindig kerüljön önmagad felé forduló kedvesség is.
- És ha úgy érzed, a terheid túlnőttek azon, amit egyedül vinni lehet, kérj segítséget szakembertől. Ez nem kudarc, hanem a történeted egyik legerősebb mondata lehet.
Egy csendes meghívás
Nem tudjuk, te most hol tartasz: lehet, hogy még csak az üresség ismerős, lehet, hogy már a kezedben van az első könyv. Bárhol is állsz, szeretnénk, ha tudnád, hogy nem vagy egyedül, és hogy a változásnak nem kell látványosnak lennie ahhoz, hogy valódi legyen. Picivel több figyelem önmagadra, lassan épülő esti rituálé, idővel érkező felismerések: ennyi az út eleje. Ha pedig jólesne mindezt egy dobozba készítve kapni, a Női önbizalom ajándékdoboz Nyugalom csomagja szelíd kísérő lehet az út elején.
Ha pedig szeretnél ehhez egy mindennapi, kézzelfogható társat, a Cseppnyi fény női kártyacsomagot a CSEPP10 kóddal 10% kedvezménnyel találod meg a pozitivcseppek.hu oldalon. Nem sürgetünk: akkor érkezzen meg hozzád, amikor készen állsz rá.
