Eszter szerda délután fél hatkor állt a konyha közepén, egyik kezében a fakanállal, a másikban a telefonjával, a tűzhelyen rotyogott a paradicsomszósz, a nappaliból a gyerekek hangja szűrődött be, a fejében pedig egyszerre volt jelen a másnapi munkahelyi határidő, az oviba beadandó papír, az anyukájának megígért telefonhívás és az a halvány, szúró érzés, hogy valamit biztosan elfelejtett.
És akkor, ott, a gőzölgő lábas fölött egyszer csak azt vette észre, hogy fogalma sincs, mire gondolt az elmúlt tíz percben, hogy a saját konyhájában áll, és még sincs ott igazán. Ha ez a jelenet ismerős, ha te is voltál már így, akkor ez a történet rólad is szól, és arról, hogyan talált rá Eszter, és rajta keresztül talán te is, a mindfulness csendes gyakorlatára.
Amikor a mindfulness még csak egy idegen szó volt
Eszter először egy ismerősétől hallotta a szót, és az igazat megvallva legyintett rá, mert úgy hangzott, mint valami, amire se ideje, se energiája nincs egy kétgyerekes, dolgozó nőnek. Aztán egy este, amikor a gyerekek már aludtak, és ő a kanapén ülve gépiesen görgette a telefonját, mégis utánanézett, és meglepte, amit talált.
A mindfulness jelentése ugyanis nem valami távoli, megfoghatatlan dolog, hanem egészen egyszerű emberi képesség, a tudatos jelenlét, vagyis az, hogy az ember a figyelmét szándékosan oda fordítja, ahol éppen van, és nem ítélkezik afölött, amit ott talál.
Azt is megtudta, hogy ezt a megközelítést nem egy divatguru találta ki, hanem egy orvosi egyetemen dolgozó professzor, Jon Kabat-Zinn, aki az 1970-es évek vége óta tanítja és kutatja, és hogy a hatásait azóta is komoly vizsgálatok kísérik. Eszternek nem a tudomány adta meg a végső lökést, hanem egyetlen mondat, amit valahol olvasott, hogy nem kell több időt szerezned, elég, ha az időt, ami már a tiéd, máshogy éled meg. Ez volt az első alkalom, hogy úgy érezte, ez talán tényleg neki szól.
Az első hetek: amikor semmi sem ment tökéletesen
A kezdet nem volt látványos. Eszter elhatározta, hogy minden reggel, mielőtt felkelnek a gyerekek, öt percig csak a légzésére figyel, és az első három napon ez nagyjából annyit jelentett, hogy ült a konyhaasztalnál, és közben a bevásárlólistát írta fejben, aztán bosszankodott, hogy nem megy. A negyedik napon a kisebbik gyerek hajnalban felébredt, és az öt percből semmi nem lett, az ötödiken pedig Eszter egyszerűen elfelejtette az egészet.
És itt történt valami fontos. A régi Eszter ezen a ponton feladta volna, ahogy feladta a futást, a naplóírást és a cukormentes januárt is, mindig azzal a keserű mellékízzel, hogy ő ehhez is kevés.
Most viszont eszébe jutott, amit a tudatos jelenlétről olvasott, hogy a figyelem elkalandozása nem hiba, hanem a gyakorlat része, és hogy minden egyes visszatérés számít, nem a hibátlan sorozat. Úgyhogy másnap egyszerűen újra leült, elvárások nélkül, és ez az újrakezdés, ez a magával szemben megengedőbb hang volt az első igazi változás, még jóval azelőtt, hogy bármi mást észrevett volna.
Mindfulness a konyhapult mellett, a játszótéren, a dugóban
Idővel Eszter rájött, hogy nem kell külön időt kihasítania a gyakorlásra, mert az élete tele van olyan pillanatokkal, amelyek maguktól felkínálják a jelenlétet, csak eddig elsietett mellettük. A mosogatás, amit régen utált, lassan egyfajta esti megérkezéssé vált, mert elkezdte figyelni a meleg víz érzetét a kezén és a tányérok koccanását, ahelyett hogy közben a másnapot tervezte volna.
A játszótéren időnként eltette a telefont, és csak nézte, ahogy a gyerekei homokoznak, a maguk teljes, irigylésre méltó jelenlétével, és rájött, hogy tőlük is tanulhat. Még a dugóban ülés is megváltozott picivel, mert a tehetetlen bosszankodás helyett néha sikerült egyszerűen csak lélegeznie, és észrevennie, hogy a feszültség egy érzés, ami jön, megvan, aztán elmúlik.
Nem lett tökéletes, és ezt fontos kimondani. Voltak hetek, amikor minden kimaradt, voltak esték, amikor kiabált, pedig nem akart, és másnap szégyellte magát.
De már ezekben a pillanatokban is volt valami új, egy halk, belső hang, amelyik nem ostorozta, hanem azt mondta, fáradt voltál, ember vagy, holnap új nap lesz. Mert a mindfulness nem a hibátlan anyaságról szól, hanem arról, hogy a hibáink után is vissza tudunk találni önmagunkhoz.
Mit adott a mindfulness három hónap után?
Ha valaki megkérdezné Esztert, mi változott, nem tudna látványos fordulatról beszámolni, és pont ez benne a hiteles. Nem lett kevesebb dolga, a határidők maradtak, a gyerekek ugyanúgy hajnalban ébrednek néha.
Amit észrevett, az csendesebb dolgok sora.
- Hamarabb veszi észre, amikor kezd elfogyni a türelme, és így gyakrabban tud még időben megállni egy lélegzetvételre.
- Az esték egy része már nem csak túlélés, hanem megélt idő, egy közös nevetés a fürdetésnél, amit régen észre sem vett volna.
- És talán a legfontosabb, hogy a fejében lakó szigorú bíró picivel halkabb lett, és helyette egyre többször szólal meg egy kedvesebb hang.
Ez nem csoda, és nem is történt egyik napról a másikra. Ez gyakorlás, olyan, mint amikor az ember lassan, hetek alatt erősödik meg egy mozgásformában, csak itt a figyelem és az önmagunkhoz való viszony az, ami erősödik. És ami Eszternek működött, az nem recept, hanem inkább meghívás, mindenki a saját életének pillanataiban találja meg a maga kapaszkodóit. Van, akinek ez egy séta lesz, van, akinek egy reggeli kártyahúzás, például egy női önbizalom kártyacsomag egy-egy kedves mondatával.
Amit a legnehezebb volt elengedni: a bűntudat
Van ennek a történetnek egy rétege, amelyről Eszter sokáig senkinek nem beszélt, mert szégyellte, pedig valószínűleg ez a legismerősebb rész mindannyiunknak. A bűntudat.
Az az állandó, halk háttérzaj, hogy nem játszik eleget a gyerekekkel, hogy túl sokat van a telefonján, hogy a munkahelyén félgőzzel teljesít, otthon pedig félszívvel van jelen, és hogy más anyák, legalábbis a képernyőn keresztül nézve, valahogy mindezt könnyedebben csinálják. Pedig ha valaki kívülről látta volna Eszter napjait, pontosan tudta volna, hogy ott minden a szeretetről és a helytállásról szól, csak éppen ő maga nem látta ezt belülről.
A tudatos jelenlét gyakorlása ebben hozta a legváratlanabb változást, mert Eszter elkezdte észrevenni, hogy a bűntudat is csak egy gondolat, ami megjelenik, hangosan követelőzik egy darabig, aztán, ha nem táplálják tovább, lassan elcsendesedik. Megtanulta, hogy nem kell hinnie minden mondatnak, amit a saját feje állít elő fáradtan, este kilenckor.
És megtanulta azt is, hogy az összehasonlítgatás pillanatában vissza tud térni ahhoz, ami valóságos, a saját konyhájához, a saját gyerekei hangjához, a saját, tökéletlen és mégis egyetlen életéhez. Nem a bűntudat tűnt el, hanem a hatalma lett kisebb, és ez a különbség aprónak hangzik, de aki élt már együtt ezzel a háttérzajjal, az tudja, mekkora csend tud lenni utána. Ha pedig jólesne ehhez egy kézzelfogható, önmagadnak szóló apró figyelmesség, egy olyan szelíd kapaszkodó, mint a Harmónia öngondoskodó ajándékdoboz, az is emlékeztethet nap mint nap arra, hogy te is számítasz.
Ha magadra ismertél: így kezdheted el te is
Nem kell nagy elhatározás, és főleg nem kell tökéletes terv.
- Válassz egyetlen hétköznapi pillanatot, ami úgyis ott van a napodban, a reggeli kávét, a kézmosást, az esti mosogatást, és döntsd el, hogy abban az egy pillanatban ott leszel, a tested érzeteivel, a hangokkal, az illatokkal.
- Ha elkalandozol, és el fogsz, az nem kudarc, hanem egy lehetőség a visszatérésre.
- Ha kimarad egy nap, kezdd újra másnap, szó nélkül, kedvesen.
- És ha szeretnéd, este tedd fel magadnak az egyetlen kérdést, amit Eszter is feltesz, volt-e ma egy pillanat, amikor tényleg ott voltam.
Idővel egyre többször lesz rá igen a válasz.
Eszternek az is sokat segített, hogy a reggeli megállásának lett egy kis tárgyi kapaszkodója. Egy barátnőjétől kapta a Cseppnyi fény női kártyacsomagot, és azóta minden reggel húz egy lapot a kávéja mellé, mert az az egyetlen mondat segít neki abban, hogy a nap ne a teendőkkel, hanem egy önmagához intézett kedves gondolattal kezdődjön. Ha úgy érzed, neked is jólesne egy ilyen apró, kézzelfogható emlékeztető, a CSEPP10 kuponkóddal 10% kedvezménnyel találhatsz rá.
Nem kell ma este eldöntened semmit. Elég, ha holnap, valamikor a nap közepén, eszedbe jut ez a történet, és megállsz egyetlen lélegzetvételre a saját konyhád közepén. Az a pillanat már a tiéd lesz.
