Ha anyaként néha úgy érzed, hogy a gyereked egy másik bolygóról érkezett, mert máshogy figyel, máshogy lelkesedik és máshogy kapcsolódik, mint te annak idején, akkor nem vagy egyedül, és főleg nem csinálsz semmit rosszul. Steigervald Krisztián generációkutató évek óta arról beszél előadásaiban és könyveiben, hogy a szülők és a gyerekek közötti távolság nagy része nem nevelési hiba, hanem generációs különbség, amit meg lehet érteni, és idővel hidat is lehet rá építeni. Ebben a cikkben az ő szemléletét fordítjuk le a hétköznapok nyelvére, konkrét helyzetekkel, lépésről lépésre.
Ki az a Steigervald Krisztián, és miért érdemes rá figyelni anyaként?
Steigervald Krisztián közgazdászként végzett, évekig dolgozott nemzetközi piackutató cégnél, közben pszichológiai tanulmányokat folytatott, és mára Magyarország egyik legismertebb generációkutatója lett. A Generációk harca című könyvében, valamint a Generációk harca a figyelemért és a Szülői generációk harca című köteteiben azt mutatja be, hogyan formálták a történelmi, technológiai és kulturális változások a veterán, a baby boomer, az X, az Y, a Z és az alfa generációk gondolkodását, és miért látja mindegyik máshogy ugyanazt a világot.
Anyaként azért lehet számodra felszabadító ez a szemlélet, mert kiveszi a kezedből a vádiratot, amit sokan magunk ellen írunk. Steigervald egyik visszatérő gondolata, hogy a generációs különbségek nem jók vagy rosszak, egyszerűen csak vannak, mert nincs egyetemes normalitás. Az, hogy mit tekintünk természetesnek, nagyrészt az életünk legelején dől el, és mivel te meg a gyereked egészen más világba születtetek, teljesen érthető, hogy más a kiindulópontotok.
Külön figyelmet érdemel, hogy a legutóbbi, Szülői generációk harca című könyve már nem is elsősorban a gyerekekről szól, hanem rólunk, szülőkről, az úgynevezett szendvicsgenerációról, amely egyszerre próbál helytállni a saját gyerekei mellett és a saját, idősödő szülei felé is. Steigervald ebben azt járja körül, hogyan lett a rendszerváltás környéki gyerekkorból, a kulcsosgyereklétből és a sok egyedül töltött délutánból az a szülői mintázat, amit ma sokan követünk, és ez azért jó hír, mert ami mintázat, az nem jellemhiba, hanem megérthető, és idővel, apránként alakítható örökség.
Az origó: miért más a „normális" neked és a gyerekednek
Steigervald Krisztián kutatói munkájának egyik központi gondolata, hogy az élet első éveiben megtapasztalt világ lesz a viszonyítási pontunk, az origónk, amihez később mindent mérünk. Aki adásszünetes tévén és vezetékes telefonon nőtt fel, annak a várakozás természetes volt. Aki viszont úgy születik, hogy a mese azonnal elindul, a válasz azonnal megérkezik, a kép azonnal betölt, annak a várakozás nem magától értetődő képesség, hanem olyasmi, amit lassan, sok támogatással lehet csak megtanulni.
Ezért mondja Steigervald azt is, hogy igaza van a pedagógusnak, amikor türelmetlennek látja a gyerekeket, de ez nem a gyerekek hibája, hiszen egy hipergyors világba születtek bele. És tegyük hozzá, nem is a tiéd. Senki nem készített fel minket arra, hogy egy ennyire felgyorsult környezetben kell majd jelen lennünk a gyerekeink mellett.
Ehhez kapcsolódik egy másik gondolata is, amit anyaként érdemes megjegyezni: szerinte a huszonegyedik század legfontosabb képessége az önismeret lesz. Vagyis nem az a dolgunk, hogy átneveljük magunkat vagy a gyerekünket, hanem hogy lassan megismerjük a saját origónkat is, mert amikor látjuk, honnan jönnek a saját elvárásaink és berögződéseink, sokkal könnyebb különbséget tenni aközött, ami tényleg fontos nekünk, és aközött, amit csak megszokásból várunk el.
Mit jelent ez a hétköznapokban? Néhány példa:
- Ha a gyereked nem bírja kivárni a sorát a játékban, nem neveletlen, hanem gyakorolnia kell a várakozást, apró, kibírható adagokban.
- Ha számodra a rend és a feladat a szeretet nyelve volt gyerekkorodban, neki lehet, hogy a közös jelenlét és a beszélgetés az, és egyik sem értékesebb a másiknál.
- Ha te a könyvből tanultál, ő pedig videóból, az nem lustaság, hanem másfajta információfeldolgozás, ami az ő világában teljesen logikus.
Képernyőidő Steigervald Krisztián gondolatai mentén: nem tiltás, hanem keretek
A képernyő talán a leggyakoribb ütközőzóna anya és gyerek között, és itt különösen sokat segíthet a generációs nézőpont. Steigervald nem démonizálja a digitális eszközöket, hiszen ahogy egy előadásában fogalmazott, nem tudjuk csak úgy letenni őket, mert benne van az életünk. Amit javasol, az nem a teljes tilalom, hanem a térben és időben való korlátozás, vagyis hogy legyenek olyan helyek és olyan időszakok a család életében, ahol a kütyük egyszerűen nincsenek jelen, és ez mindenkire vonatkozik, a felnőttekre is.
Hogyan nézhet ki ez a gyakorlatban, lépésről lépésre?
- Először csak figyeld meg egy hétig, ítélkezés nélkül, hogy mikor és miért kerül elő a képernyő nálatok, nálad is, nem csak a gyerekednél.
- Válasszatok közösen egyetlen képernyőmentes zónát, például az étkezőasztalt, és kezdjétek ezzel az eggyel, nem öttel.
- Jelöljetek ki egy rövid, képernyőmentes idősávot, mondjuk a lefekvés előtti fél órát, és töltsétek meg valami jóval, mesével, beszélgetéssel, közös semmittevéssel.
- Ha elcsúszik egy nap, ne dobd ki az egészet, csak kezdjétek újra másnap. A keretek lassan, ismétléssel válnak természetessé.
- Időnként ülj le mellé, és kérd meg, hogy mutassa meg, mit néz, mivel játszik, mert a közös érdeklődés többet formál, mint bármilyen szabály.
A lényeg, hogy a képernyő körüli harc helyett picivel több közös élmény kerüljön a napjaitokba, mert Steigervald szerint is az köt össze generációkat, ami közös bennünk, nem az, ami megkülönböztet.
Kommunikáció és motiváció: így beszélj úgy, hogy meg is halljon
Steigervald Krisztián sokat beszél arról, hogy a fiatalabb generációk figyelme másképp működik, mert olyan médiakörnyezetben nőnek fel, amely a még fejlődő idegrendszerükre is hat. Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy világszerte mérhetően csökken a koncentrációs képesség, és nem azért, mert a gyerekek nem akarnak figyelni, hanem mert a digitális környezet folyamatosan mozgatja a figyelmüket. Ebből anyaként két dolog következik.
Az egyik, hogy a hosszú monológok helyett a rövid, konkrét, jelen idejű mondatok működnek. A „szedd össze magad, mert így sosem lesz belőled semmi" típusú mondatok helyett sokkal többet ér egy „most ez az egy dolog van, utána jöhet a következő". A másik, hogy a motivációt nála nem a távoli jövő képei táplálják, hanem az, hogy értse, miért jó neki most vagy a közeljövőben az, amit kérsz tőle.
Néhány konkrét helyzet:
- Házi feladat: a „ha nem tanulsz, nem veszik fel sehova" helyett próbáld ki, hogy „csináljuk meg együtt az első példát, a többit már egyedül is menni fog".
- Reggeli készülődés: a sürgetés helyett adj neki választást, „a fogmosással vagy az öltözéssel kezdünk?", mert a döntés élménye az ő generációjának különösen fontos.
- Konfliktus után: ne magyarázatot várj tőle azonnal, hanem hagyj időt, és inkább este, elalvás előtt kérdezd meg, milyen volt belülről az a helyzet.
- Képernyő utáni átmenet: ne abban a pillanatban kérj tőle valamit, amikor leteszi a kütyüt, hanem adj neki egy-két percet, hogy a figyelme megérkezzen hozzád, mert a váltás neki valódi munka.
Érdemes azt is tudni, hogy Steigervald a figyelmet a kor egyik legértékesebb képességének tartja, hiszen ahogy mondja, egyre többen versenyeznek majd a gyerekeink figyelméért. Ezért minden olyan perc, amikor a gyereked egyetlen dologra figyelhet, legyen az egy társasjáték, egy mese vagy a te arcod, csendes edzés ennek a képességnek, akkor is, ha rövid, és akkor is, ha nem mindennap sikerül.
És közben légy megengedő magaddal is. Steigervald arra is felhívja a figyelmet, hogy sok szülő a saját gyerekkorát kompenzálja, amikor többet enged meg, és ez nem bűn, hanem érthető emberi működés. Nem kell tökéletesen kommunikálnod, elég, ha idővel egyre többször sikerül úgy, ahogy szeretnéd.
Mini rituálék, amelyek hidat építenek a generációk között
A generációs szakadékot nem nagy elhatározások, hanem apró, ismétlődő közös pillanatok hidalják át. Íme egy lista, amiből elég egyetlen egyet kiválasztani kezdetnek:
- Esti három perc: lefekvés előtt mindketten elmondtok egy jó és egy nehéz pillanatot a napotokból.
- Cserenap: egyik nap ő mutat neked valamit a saját világából, másik nap te mutatsz neki valamit a tiédből.
- Közös várakozásgyakorlat: sütitészta pihentetése, magvak csíráztatása, bármi, ahol együtt élitek meg, hogy a jó dolgokhoz idő kell.
- Reggeli mondat: indulás előtt egyetlen bátorító mondat, mindig ugyanakkor, hogy kapaszkodó legyen a napban.
- Figyelempercek: hetente egyszer-kétszer pár perc, amikor egyetlen dologra figyeltek együtt, egy zenére, egy felhőre, egy illatra, mert a közösen gyakorolt jelenlét mindkettőtök idegrendszerének jót tesz.
Ha szeretnétek ehhez egy kész, kézzelfogható kapaszkodót, érdemes megnézni a Pozitív Cseppek Anya+gyerek csomagját (Önbizalom), mert közös, generációkat összekötő napi rituálét ad anyának és gyereknek, egy olyan pár perces megerősítő szokást, amely a ti origótokat építi, a közöset.
Záró gondolat
Steigervald Krisztián szemléletének talán legszebb üzenete, hogy nem kell egyformán látnunk a világot ahhoz, hogy szeressük és értsük egymást, elég kíváncsinak maradni a másik origójára. Te már azzal hidat építesz, hogy elolvastad ezt a cikket, a többi pedig jöhet lassan, a saját tempótokban.
Ha kipróbálnátok a közös megerősítő rituálét, az Anya+gyerek csomagot most a CSEPP10 kóddal 10% kedvezménnyel rendelheted meg a pozitivcseppek.hu oldalon. Nem csodaszer, csak egy kedves, közös pár perc minden napra, és néha pont ennyi kell a hídhoz.
